Alanó a Porubszky Szelindek Programban

2025.10.29
A modern Alano Español kialakulása és története

Eredet és korai évszázadokAz alano eredetileg olyan molossz-típusú kutya volt, amelyet az alán népcsoport hozott az Ibériai-félszigetre a népvándorlás idején. Az alánok kelet-mélyebb, sztyeppei pásztornép volt, akik hozták magukkal a nagy munkakutyákat.

Már a 14. században írásos források említik az alano kutyákat nagyvad vadászatra és állattartásra: pl. Alfonso XI király Libro de la Montería ("vadászati könyv") című művében szerepelnek az alano vagy alani kutyák, amelyeket "gyönyörű színekkel" és vadászatban használatos kutyaként írnak le.
Az alano szerepe sokrétű volt: vadkan vadászat, nagyvad (mint pl. szarvas), állattartás (marhával való munkák), de még harci kutyaként is szolgáltak.Hanyatlás és veszélyeztetettségA 19. század végére (illetve a 20. század elején) sok hagyomány (pl. állattartás, marhaterelés, rendezett vadászat, akár bika- vagy nagyvad vadászat) elkezdett átalakulni, modernizálódott. Ez azt jelentette, hogy már nem volt olyan nagy szükség az ősi munkakutyákra.
Emellett bizonyos hagyományos felhasználások (például bika-viadalban használt kutyák) tilalmak alá kerültek — a bikaviadalon való kutyahasználatot betiltották. Ez is jelentősen hozzájárult az alano populációk visszaeséséhez.
Az eredeti populációk jelentős része eltűnt, csak néhány eldugott vidék (pl. baszk régióban vagy hegyvidéki területeken, tág marhatartó hegyvidéki környezetekben) maradt fenn.
Újjáélesztés és modern standardAz 1980-as években lelkes tenyésztők és helyi közösségek elkezdték felkutatni az alano utolsó fennmaradt populációit: pl. hegyi vagy kevéssé elérhető vidéki területeken, ahol még dolgozó, régi típusú kutyák éltek.
Létrejöttek tenyésztő szervezetek és tenyésztőegyesületek, amelyek célja az alano génállományának megőrzése volt, standard kialakítása és törzskönyv vezetése. Ide tartoznak pl. az országos tenyésztőegyesületek, amelyek 1990-es években hivatalosan is felvették a fajtát az őshonos spanyol kutyafajták közé.
2004-ben az alano spanyol állami agrár/minisztériumi szervezetek hivatalosan is elismerték mint őshonos spanyol fajtát.
A fajta ma rövid, vastag bundával, robusztus molossz testfelépítéssel rendelkezik, rövid szárral, erős állkapccsal, jó mozgékonysággal és kitartással. A standard leírás szerint futóképessége is fontos – nem csak nagy ereje, hanem sebessége és kitartása is.
Jellemző rá az erős állkapocs, kemény harapás ("presa / lefogó" harapás), erős test, de társas természet (több kutyával is jól tud dolgozni csapatban).

hogy a magyar szelindek nem másolás, hanem újjászületés – ahogy Spanyolországban is feltámasztották az Alanót.

🎙️ Az Alano Español – A spanyol harcos, aki újjászületett a porból
 

🕰️ Egy harcos nép kutyája

Az Alano Español története egyidős a spanyol nemzettel.
A középkorban ez a kutya kísérte a rekonkviszta harcosait, a mór háborúk katonáit és a vadászat nemeseit.
Nagy, erős, mégis mozgékony molosszerű kutya volt – alano, ahogy a régi források nevezték.

Ott volt XI. Alfonz kasztíliai király udvarában, és ott volt Kolumbusz hajóin is, amikor Spanyolország meghódította az Újvilágot.
Ezek az alanók harcoltak, vadásztak, és őrizték az ember életét.
A spanyol irodalomban, festményeken, sőt Bonfini krónikáiban is feltűnnek a molossz típusú, rövidszőrű, izmos kutyák – Európa közös ősének leszármazottai.

De a 19. század végére a fajta eltűnt.
A háborúk, az iparosodás és a vadászat visszaszorulása megtörte a vonalat.
Az Alano csak egy név maradt a történelemkönyvekben.

🔥 A spanyol újjászületés – 1970-es évek

A 20. század közepén néhány elhivatott ember nem akarta elfogadni, hogy a spanyol molossz eltűnjön.
A hetvenes években egy csoport vadász, pásztor és tenyésztő Baszkföldön és La Riojában elkezdte keresni az utolsó példányokat – kutyákat, amelyek még hordozták az Alano jellegét.

A legfontosabb nevek közülük:

  • Carlos Contera (Bilbao) – a fajta modern újjáteremtője.

  • Jesús Vegas, Miguel Rodríguez, José Antonio Aguirre, és Gregorio Rodríguez de los Ríos – a régió pásztorai és tenyésztői, akik ismerték a régi kutyákat.

Carlos Contera évekig járta a spanyol falvakat, tanyákat, és tizenhárom olyan kutyát gyűjtött össze, amelyekben még látta az ősi molossz vonásait.
Ezekből indult el a modern Alano Español program, amely az 1980-as évek végére már stabil típusokat hozott.

A fajta hivatalos elismerése 2004-ben történt meg Spanyolországban,
de az újjászületés lelke nem az adminisztrációban, hanem a szenvedélyben rejlett.

🏡 A meghatározó tenyészetek

Az első újjáélesztett vonalak a következő tenyészetekben szilárdultak meg:

  • De La Zarzosa – Contera tenyészete, az "ősforrás".

  • De Alano, Del Endrinal, Las Arillas, De Valdeolivas – a típus rögzítésének korszakából.

  • De La Tajadera del Tío Roy, De Alano Riojano – modern idők tenyészetei, akik a munkaképességet tartották életben.

Ezek a kutyák nem kiállítási győztesek voltak, hanem munkások.
Kutyák, amelyek szarvasmarhával dolgoztak, vadra mentek, őrizték a házat – pontosan úgy, mint évszázadokkal korábban.

⚔️ Mit tanulhatunk az Alano Español történetéből a szelindek programban

Az Alano Español története ugyanaz, mint a szelindeké – csak néhány évtizeddel korábban kezdődött.
Mindkettő a múltból indul, de nem a múltba vágyik vissza.
A cél: életképes, funkcionális, modern munkakutya, amely őrzi az ősök lelkét.

Három dolgot tanulhatunk az Alano példájából:

  1. Ne féljünk az újjáépítéstől.
    A spanyol tenyésztők nem "visszahoztak" egy fajtát, hanem újraalkották a saját nemzeti típusukat a megmaradt vérvonalakból.
    A szelindek programban mi is ezt tesszük.

  2. A funkció szülje a formát.
    Az Alanót munkára válogatták, nem küllemre.
    A szelindeknél ugyanez az elv él: az őrző, védő, kísérő kutya nem a szépségből, hanem a használatból születik.

  3. A hit fontosabb, mint a papír.
    Az Alano Español évtizedekig nem volt elismert fajta – mégis létezett, dolgozott, fejlődött.
    A magyar szelindek is előbb lesz valóság, mint "hivatalos fajta".
    És ez így van rendjén.

"Az Alano Español bebizonyította, hogy a múlt nem hal meg,
ha van, aki újra életet lehel belé.
És a magyar szelindek is erről szól –
az emlékezésről, a szenvedélyről, és a jövő megalkotásáról."

Mit tanulhatunk ebből a magyar szelindek programban?

 

 A magyar szelindek nem másolás, hanem újjászületés – ahogy Spanyolországban is feltámasztották az Alanót.

Ha a visszanézek az alano történetére, sok párhuzamot látok magunkkal.
Ugyanaz az evolúciós kihívás, ugyanaz a veszteség – és ugyanaz a lehetőség.

1. Ősi gyökerek és kontinuitás

Az alano története azt mutatja, hogy az ősi molossz típusokat nem lehet könnyen eltörölni.
A migrációval és évszázadokkal sem vesztek el – alkalmazkodtak.
Én is hiszem, hogy a szelindek vérvonala sohasem tűnt el teljesen – csak szétszóródott.
Az alano példája biztat: ha megfelelően gyűjtjük újra az ősi jelleget, visszaállítható az eredeti típus.

2. Funkció + adaptáció

Az alano hagyományosan nagyvadra (vadkan, vaddisznó, szarvas), állattartásra és portavédelemre is alkalmas volt. Ma már más munkát végez: portavédelem, őrzés.
Ez azt tanítja nekünk, hogy a szelindek programban sem ragadhatunk bele a múlt vadászatába – de át lehet honosítani az ősi funkciót az új környezetbe.
A szelindek ma lehet őrző-védő, portavédő, család mellé álló kutya – de az ösztönök ugyanazok maradnak.

3. Új élet, közösségi megmentés

Az alano program is azt mutatja, hogy nem egy ember csodája – helyi közösségek, tenyésztők és szervezetek összefogásával sikerült visszahozni a fajtát a kihalásból.
Nekünk is ez az út: forráskutatás, régi dokumentumok felkutatása, régi metszetek és rajzok alapján építkezés – nem elég egyedül dolgozni.

4. Standard megfogalmazása és tiszta cél

Az alano modern standardja világosan rögzíti az arányokat, a testfelépítést, az állkapocs erősségét, a testarányokat és az ösztönös lefogó jelleget.
Mi is megalkothatjuk sokkal pontosabban a szelindek modern standardját, amely egyszerre tiszteletben tartja a történelmi típus jellemzőit és megfelel a modern feladatoknak.

5. Mentor szerep a jövőnek

Az alano visszaállítási programja példa arra, hogyan lehet egy eltűnőben lévő típusból élő populációt újra létrehozni.
Ez nekünk is reményt ad: ha más fajta is képes volt fennmaradni, és újra megerősödni, akkor a szelindek is felépíthető – nem csak múltidézőként, hanem élő, funkcionális kutyaként.

Az alano története arról mesél, hogy a múlt nem vész el, csak pihen.
Ha megfelelő kezekbe kerül, újra felébredhet.
Ahogy az alano visszatért, én is visszahozom a magyar szelindeket.
Nem azért, hogy emlékezzünk.
Hanem hogy újra éljenek, szolgáljanak, és büszkék legyünk rájuk.