Alaunt Veantre és Alaunt War
A középkori európai alaunt típusok felosztása a középkori (14-16.sz) francia, angol, spanyol források alapján.
Alaunt gentil
"Nemes alaunt" Karcsúbb test, hosszabb láb, elegáns fejforma, kifinomultabb mozgás Nagyvad (szarvas, vaddisznó) üldözése és lefogása; főurak vadászkutyája Gaston Phoebus: Livre de chasse (14. sz.)
Alaunt veantre
"Látó alaunt" Ez a típus a vad űző–látó vadászkutyák (gazehound) és a fogó kutyák közötti átmenetet képviselte.
Alaunt de boucherie
"Hentes alaunt" Masszív, izmos testalkat, nagyon erős harapás, kevésbé gyors Húsfeldolgozó helyek őrzése, vadkan és bika lefogása Francia városi szabályzatok (15–16. sz.)
Alaunt war (war dog) "Harci alaunt" Páncélozottan is bevethető, nagy erejű kutya Katonai használat, hadjáratokban támadó és védő feladatok Angol és spanyol krónikák
Alaunt de chasse
"Vadász alaunt" Köztes típus: erő és sebesség kombinációja Medve, vaddisznó, szarvas hajtása és lefogása Francia vadászati leírások
Az alaunt nem egy konkrét fajta volt, hanem típus, amely több helyi változatot foglalt magában.
Az alaunt veant a középkori francia vadászkutyák egyik típusa volt,
"Látó alaunt" Ez a típus a vad űző–látó vadászkutyák (gazehound) és a fogó kutyák közötti átmenetet képviselte.
A középkorban az alauntokat több munkafunkcióra szelektálták. Az alaunt veantre (vagy "vénerie") volt az a típus, amelyet főleg látóvadászatra használtak, különösen nagyvadra: szarvasra, vaddisznóra, akár medvére. Nevükben a "veant" (ófrancia: veantre, veant) a vad felkutatására és üldözésére utal, és közelebb állt a gyors, izmos agárfélékhez, mint a kifejezetten hentesmunkát végző, erőteljes "boucherie" típushoz.
14–15. századi források — leginkább Gaston Phoebus "Livre de la Chasse" című vadászati könyve — külön kategóriaként említenek az alaunt gentil és az alaunt de boucherie mellett. A névben a "veant" szó eredetileg a "vénérer" (tisztelni, becserkészni, vadászni) igével függ össze, és kifejezetten a nagyvad-vadászatra specializált kutyát jelölt.
A leírások szerint az alaunt veant valahol átmenetet képviselt a gyors, karcsúbb gentil és a zömök, brutális erejű de boucherie között.
A forrásokban ez a típus "partie prise" kutyaként (azaz végső elfogóként) szerepel, ami nagyon hasonlít a mai Argentín Dog szerepére, és emiatt különösen releváns a Szelindek rekonstrukciójánál. A veant több szempontból közel áll a mi céljainkhoz: a közepesnél nagyobb test, erős nyak–állkapocs, vadászatra született temperamentum, ugyanakkor nem túlságosan nehézkes, így hosszabb üldözésekre is képes.
A típus jellemzői
Felépítés: Karcsúbb és gyorsabb, mint az alaunt boucherie, de erősebb, robusztusabb, mint a tisztavérű agarak.
Fej: Hosszabb arcorri rész, de még mindig szélesebb állkapocs, hogy a nagyvadat le tudja fogni.
Mozgás: Gyors, hosszú lépésű, kitartó üldöző.
Munkamód: Látásra indult, üldözte a vadat, majd rávetődve lefogta. Ez különböztette meg a pusztán űző agaraktól — a látó alanó nem csak üldözött, hanem testtel fogott is.
A Szelindek program szempontjából az alaunt veant típus jelenti azt a kiegyensúlyozott középutat, ahol a fogóerő és az állóképesség együtt van jelen.
Alaunt War
Az Alaunt War nem egy hivatalos, sokszor említett típus, de a középkori alauntok között szerepelt olyan változat, amely kifejezetten hadi feladatokra, harcra és taktikailag igényes bevetésekre volt tenyésztve. Több forrás szerint az alaunt típust a nomád alánok fejlesztették ki, eredetileg harci kutyákként (a war dog funkcióban). Ebből alakult ki a különféle alfajoknak – gentil, boucherie, veantre – a családja
A spanyol hódítók nagytestű, harcra idomított kutyákat vittek magukkal az Újvilágba és a Kanári-szigetekre, amelyeket az őslakosok ellen fegyverként is bevetettek.
🐕 A kutyák típusai
A források több elnevezést is használnak, de a leggyakoribbak a következők:
"Alanos" – ezek a spanyol alanók, középkori molossz típusú harci és vadászkutyák voltak.
Őseik a római kori canis pugnax típushoz és a későbbi mastiffokhoz hasonló kutyák lehettek.
A spanyolok alano español-ként tartották őket számon.
Használták bikaviadalokra, vadkanvadászatra és ember elleni harcra is.
"Perros de presa" ("fogó kutyák") – ez általános megnevezés volt a harapó, testre támadó kutyákra.
A Kanári-szigeteken például innen ered a Presa Canario (ma Dogo Canario) fajtája.
Ezek a kutyák a hódítók segédei voltak az őslakos guancsok leverésében.
⚔️ A kutyák bevetése
A krónikák (pl. Bartolomé de las Casas, Oviedo) arról írnak, hogy:
a spanyolok a kutyákat láncon tartották, majd megparancsolták, hogy támadjanak a guancsokra vagy indiánokra;
a kutyák kettészakították, torkon harapták vagy megfojtották az áldozatokat;
a hódítók gyakran megfélemlítő eszközként is használták őket, hogy az őslakosok megadják magukat.
Ezek a kutyák tehát a spanyol "conquistador" hadjáratok részét képezték a 15–16. században, előbb a Kanári-szigeteken (1400-as évek közepe–vége), majd az amerikai kontinensen.
🏝️ I. Előzmények – A Kanári-szigetek, a "főpróba" (1402–1496)
A Kanári-szigetek meghódítása volt az első spanyol gyarmatosító háború,
és itt vetettek be először harci kutyákat az őslakosok – a guancsok – ellen.
A szigetek őslakosai erős, pásztorkodó nép voltak, akik kőfegyverekkel harcoltak.
A spanyol hódítók (Jean de Béthencourt, majd Alonso Fernández de Lugo)
lándzsákkal, páncéllal, lovakkal és harci kutyákkal vonultak ellenük.
A kutyák szerepe
A források "perros de presa" vagy "perros de guerra" néven említik őket.
Ezek spanyol alanók (alano español) és mastiff-típusú kutyák voltak,
amelyeket eredetileg vadkanvadászatra és háborúra tenyésztettek.
A kutyák páncélt is viseltek:
bőr- vagy fémpáncél a mellkason és a nyakon,
vaskengyel a fej körül, hogy megvédje őket a kődobásoktól.
A hódítók gyakran éjszakai portyákra és menekülő őslakosok üldözésére használták őket.
Egyes leírások szerint a guancsok "az istenek kutyáinak" nevezték őket,
mert addig soha nem láttak ekkora, emberekre támadó állatokat.
⚔️ II. A spanyol "alanó" – a hódító kutya
Származása
Az Alano Español eredete a római "canis pugnax" és a későbbi ibériai molossz kutyákra vezethető vissza.
A mórok és vizigótok is tartottak hasonló harci ebeket.
A 14–15. századra a spanyol alanó már külön kaszt volt a katonai és nemesi udvarokban:
vadászalanók – vadkanra, medvére;
harci alanók – háborúban és ember elleni harcra;
őrző alanók – táborok, rabszolgák, állatok őrzésére.
Ezeket a kutyákat láncon, nyakörvön vezették,
és parancsra ("¡Suelta el perro!" – "Engedd el a kutyát!") vetették be.
🌎 III. Amerika meghódítása (1492 után)
Kolumbusz második útján (1493) már harci kutyák is voltak a fedélzeten.
Az Újvilágban a spanyolok ugyanazokat a kutyákat használták, mint a Kanári-szigeteken.
Híres hódítók és kutyáik
Bartolomé Colón (Kolumbusz testvére) – Hispaniolán vetett be kutyákat az első indiánlázadások leverésére.
Vasco Núñez de Balboa – az egyik leghíresebb kutyát, Leoncico ("Kis oroszlán") nevű alanóját használta az indiánok ellen.
Ponce de León, Diego Velázquez, Hernán Cortés, Francisco Pizarro – mind használtak "perros de guerra"-t a meghódított népek megfélemlítésére.
💀 IV. A kutyák bevetése az őslakosok ellen
A korabeli beszámolók (pl. Bartolomé de las Casas, Gonzalo Fernández de Oviedo)
részletesen és döbbenetesen írnak arról, hogyan vetették be ezeket az állatokat.
Las Casas – Brevísima relación de la destrucción de las Indias (1552)
"A spanyolok hatalmas, vérszomjas kutyákat hoztak magukkal,
amelyek darabokra tépték az indiánokat,
és élve felfalták őket, míg a katonák nevetve nézték."
"Többre becsülték a kutyáikat, mint száz indián életét.
A kutyáknak indiánokat adtak enni, hogy erősödjenek a harcra."
Las Casas szerint a kutyákat emberhúson tartották,
és jutalmazták, ha elhozták az indián holttestrészeit.
Oviedo – Historia general y natural de las Indias (1535)
"A harci kutyák annyira tanultak voltak, hogy ha uraik parancsolták,
megragadták az indiánt, nem ölték meg, csak lefogták,
de ha más parancsot kaptak, azonnal megölték."
Az ilyen "dresszúra" az európai háborús kutyakiképzésből ered,
ahol a cél ember lefogása és harapással ártalmatlanná tétele volt.
🩸 V. A "kutya mint fegyver"
A hódítók hadrendjében a kutyák önálló egységet alkottak.
Egy nagyobb expedíció 20–40 kutyát is vihetett magával.
Feladatkörük:
felderítés és üldözés,
menekülők elfogása,
kivégzések,
őrszolgálat,
pszichológiai megfélemlítés.
Egyes források szerint a spanyolok "kutyaadóval" jutalmazták a harci ebeket:
Balboa híres kutyája, Leoncico, a zsákmányból rabszolgákat és aranyat is kapott részesedésként (!).
🐾 VI. Utóélet és örökség
A "perros de guerra" használata hozzájárult több fajta kialakulásához vagy megőrzéséhez:
Alano Español – az ősi spanyol harci-vadászkutya, amely a 20. század végén majdnem kihalt, de újraélesztették.
Presa Canario (Dogo Canario) – a Kanári-szigeteki "fogó kutya", amely részben a hódítók alanóiból és helyi kutyákból származik.
Fila Español, Mastín Español – a nagytestű őrző-védő típusok örökösei.
Ezek a kutyák a hódítás eszközei voltak, de a spanyol pásztor- és vadászkultúra szerves részei is maradtak.