A szelindek – a Kárpát-medence középkori és kora újkori lefogó- és őrkutyáinak gyűjtőneve – olyan funkcionális típus, amely hosszú évszázadokon át szolgált a magyar és európai uralkodóházakban. A kérdés, hogy mikor válik a szelindek külön fajtává, alapvető kynológiai, genetikai és történeti problémákat érint.

A kutyák "fajtává válása" ugyanis nem egyik napról a másikra történik, hanem több, jól meghatározható szakaszon keresztül megy végbe.

A következőkben tudományos szempontok alapján járjuk körül:

• mit jelent a "fajta" fogalma a kutyatenyésztésben,

• mikor tekinthető egy történeti típus (mint a szelindek) önálló fajtának,

• milyen genetikai, populációs és funkcionális kritériumok szükségesek a fajtaelkülönüléshez.

A fajta fogalma a kynológiában

A modern kynológiai definíció szerint egy kutyafajta akkor tekinthető önállónak, ha:

1. Zárt tenyésztési rendszerrel rendelkezik (stabil törzskönyv).

2. Reprodukálható, örökletes tulajdonságokat hordoz, amelyek generációról generációra következetesen megjelennek.

3. Különálló genetikai populációt alkot.

4. Standardja rögzíti a küllem, a viselkedés és a funkció minimumait.

5. A populáció fenntartható létszámú és genetikai diverzitású.

Ezek a kritériumok a XIX. század második felében váltak elvárássá, amikor megalakultak a modern kinológiai szervezetek (pl. Kennel Club 1873, FCI 1911).

Ebből következik, hogy bár a szelindek mint történeti kutyatípus létezett, hivatalos értelemben akkor válhat fajta, amikor a fenti feltételek teljesülnek.

Mikor kezd el elkülönülni egy kutyafajta?

1. A populáció izolációja

A fajtaelkülönülés első és legfontosabb lépése az, hogy a tenyésztők csak a típusnak megfelelő egyedeket engedik szaporodni.
Ez lehet:

• földrajzi izoláció (pl. szigetek kutyái),

• kulturális izoláció (egy népcsoport saját típust tenyészt),

• funkcionális izoláció (csak bizonyos feladatot ellátó kutyákat tartanak meg).

A szelindekek esetében a funkcionális izoláció volt jellemző:
az Árpád-kor és a középkor magyar elitje a lefogó, nagy erejű, hatalmas állatokat megfékező kutyákat részesítette előnyben.

2. Stabil örökletes tulajdonságok megjelenése

Egy típus akkor válik fajtává, amikor már:

• egységes testfelépítés,

• jellemző viselkedési és ösztönmintázat,

• öröklődő szín- és méretvariációk
  jelennek meg, és ezek reprodukálhatók.

A szelindekeknél a források a következőkről számolnak be:

• nagy és széles fej,

• erős harapás és lefogó ösztön,

• robusztus testfelépítés,

• fehér vagy világos szín gyakori előfordulása,

• kiváló bátorság vadkan és medve ellen.

Ez egy protofajta szintje – több mint típus, de még nem modern fajta.

Egy kutyatípus tehàt akkor kezd fajtává válni, amikor bizonyos, jól felismerhető és stabil tulajdonságok már következetesen megjelennek az utódokban.

Elsőként:
A testfelépítés egységessé válik.
Ez azt jelenti, hogy a kutyák külleme már nem szór szélsőségesen. A fejforma, a csontozat, a testarányok és az izomzat hasonló mintázatot mutatnak. A populáció egyre inkább egy meghatározható képet kezd mutatni: már ránézésre is felismerhető, hogy ezek az egyedek ugyanahhoz a típushoz tartoznak.

Másodikként:
Megjelennek a jellemző viselkedési és ösztönmintázatok.
Itt nem csupán a temperamentumról beszélünk. A vadászösztön, az őrző-védő reakciók, a bátorság vagy éppen a szelídség — mind olyan tulajdonságok, amelyek több generáción át megmaradnak. Egy kialakuló fajta viselkedése már nem véletlenszerű: ugyanazokat az ösztönreakciókat mutatja minden egyed.

Harmadikként:
Az öröklődő szín- és méretvariációk is stabilizálódnak.
A tenyésztés során bizonyos színek vagy méretkategóriák egyre gyakoribbá válnak, majd dominánssá is válhatnak. Ha ezek a tulajdonságok szülőről utódra következetesen öröklődnek, az már a fajta kialakulásának fontos jele.

Ha mindez teljesül, és a tulajdonságok megbízhatóan újra és újra megjelennek, akkor beszélhetünk arról, hogy egy típus elkezdett fajtává válni.

A szelindekek esetében a korabeli források az alábbi jellemzőket írják le:

– Nagy és széles fej.
Ez nemcsak esztétikai sajátosság volt, hanem funkcionális előny is: a harc, a lefogás és a nagy zsákmány megtartása szempontjából rendkívül fontos volt.

– Erős harapás és kifejezett lefogó ösztön.
A szelindekek nem üldözőkutyák voltak, hanem olyan erős, bátor ebek, amelyek képesek voltak megállítani, lefogni vagy feltartani akár veszélyes vadat is — vadkant, vagy akár medvét.

– Robusztus testfelépítés.
Tömör, izmos, erőteljes kutyákról van szó, amelyek bírni tudták a fizikai megterhelést. A vadászat során nemcsak gyorsnak, de kitartónak és nagy teherbírásúnak is kellett lenniük.

– Fehér vagy világos szín gyakori előfordulása.
A fehér szín elősegítette, hogy a kutya jól látható maradjon a sötét erdőben, különösen nagyvad hajtásánál. Ez praktikus, funkcionális tulajdonság volt, nem csupán esztétikai.

– Kivételes bátorság vadkan és medve ellen.
Ez volt a szelindekek egyik legfontosabb ismertetőjegye. A források újra és újra kiemelik a merész, félelmet nem ismerő természetet. Ezek a kutyák olyan feladatokat láttak el, amelyekhez ma is csak kevés fajta rendelkezik megfelelő idegrendszeri stabilitással.

Összegzésként:

A szelindek már több volt egyszerű típusnál.
Megvoltak azok a jellegzetességek — küllemben, viselkedésben és funkcióban — amelyek egy protofajtára utalnak.

Ez azt jelenti, hogy a szelindek egy olyan korai, köztes állapotot képviselt, amely már túlmutat az egyszerű kutyatípuson, de még nem érte el a modern, standardizált fajták szintjét.

Protofajta: egy ősi, funkcionális, stabil alap, amelyből később akár teljes értékű fajta is kialakulhatott volna.

Génállomány elkülönülése

A modern genetikai kutatások szerint egy kutyapopuláció kb. 8–12 generáció alatt kezd el genetikailag mérhetően elkülönülni, ha zárt rendszerben tenyésztik.

Ez azt jelenti, hogy:

• kb. 20–30 év szigorú szelekció után

• már kimutatható különálló genetikai klaszter jön létre.

Ha a szelindeket következetesen tenyésztették volna tovább a késő középkortól, mára hivatalos fajtává válhatott volna.

A szelindek történeti helyzete: fajta volt vagy típus?

A fennmaradt leírások (krónikák, vadászati könyvek, familiáris feljegyzések) alapján a szelindek:

• funkcionális típus volt,

• rokon típusokkal cserélték a királyok (pl. francia alanók, spanyol alánok, itáliai molosszusok),

• nem zárt tenyésztésű,

• nagyon egységes feladatú, de sokféle formájú lehetett.

Ezért nem tekinthető fajtaként, inkább olyan "ős-típusnak", mint amilyenből később a bulldogok, masztiffok, presa típusok és a dogók kialakultak.

Mikor válna a modern szelindek külön fajtává?

Ha ma valaki a történeti szelindek rekonstrukcióját végzi, a fajtaakkreditációhoz a következők szükségesek:

1. Zárt törzskönyv létrehozása

– minden egyed szerepel benne,
– meghatározott származási vonalak.

2. Standard megalkotása

Leírja a:

• küllemet,

• méreteket,

• színeket,

• idegrendszert,

• funkciót 

3. Populációs stabilitás

Minimum 150–300 egyed, legalább 4–5 vérvonal.

4. Generációkon át tartó szelekció

A tulajdonságok stabilizálódása kb. 5–10 generáció.

5. Genetikai differenciálódás igazolása

DNS-vizsgálatokkal megmutatható, hogy a populáció
külön klasztert alkot más dogó-, masztiff- és presa típusokhoz képest.

6. Funkció bizonyítása

A fajta funkcionális tesztekkel (törvényes, etikus, kontaktusmentes vagy kontrollált) bizonyítja, hogy a szelindek jellegzetes ösztönei örökletesek.

Amikor ezek teljesülnek, a szelindek:

• rekonstruált történeti fajtává,

• majd később akár FCI-akkreditált kutyafajtává
  válhat.

Mikor válik egy típus külön fajtává?

A fordulópont ott van, ahol:

1. Megkezdődik a zárt tenyésztés.

2. Stabil, öröklődő küllemi és viselkedési jellemzők jelennek meg.

3. A populáció elkülönül genetikai szinten.

4. Létrejön egy egyedi funkció, amely más fajtáktól megkülönbözteti.

5. A közösség és a tenyésztők elnevezik, standardizálják, és törzskönyvezik.

Amikor ezek megtörténnek, a szelindek már nem csupán történeti emlék vagy vadászkutya-típus, hanem önálló, modern kutyafajta.

Összegzés

A szelindek külön fajtává válása egy történeti rekonstrukciós folyamat, amely lényegében ott kezdődik, ahol a középkorban a tenyésztés megszakadt. A fajta elkülönülésének kulcsa:

• a zárt tenyésztés,

• az örökletes tulajdonságok stabilizálása,

• a funkció megőrzése,

• és a genetikai izoláció.

Ha ezek teljesülnek, a szelindek – akár évszázadok szünete után – újra élő, önálló fajtaként születhet újjá.

A kutyafajták kialakulása és az elkülönült genetikai klaszterek keletkezése

1. Mi az, hogy "fajta" genetikai értelemben?

A "fajta" nem elsősorban jogi vagy kinológiai kategória, hanem populációgenetikai jelenség.

Genetikai értelemben egy kutyafajta:

• zárt vagy túlnyomórészt zárt szaporodási közösség,

• amelyben a génáramlás erősen korlátozott,

• és következetes szelekció működik azonos irányba,

• így a populáció statisztikailag elkülöníthető genetikai klasztert alkot más populációkhoz képest.

Fontos:
👉 a genetikai klaszter előbb létezik, mint a hivatalos fajtaelismerés.

2. A genetikai klaszter fogalma

Egy genetikai klaszter olyan egyedcsoport, amely:

• egymással genetikailag szorosabb kapcsolatban áll,

• mint bármely más, kívül eső populációval,

• és ez a különbség kvantitatívan mérhető (PCA, FST, ADMIXTURE).

A modern kutyagenetikai vizsgálatokban (pl. Ostrander, Parker, Larson) a fajták nem név szerint, hanem klaszterkéntjelennek meg.

📌 Gyakran előfordul, hogy:

• egy "fajta" több genetikai klasztert tartalmaz (pl. munkavonal vs. show-vonal),

• vagy egy genetikai klaszter több néven futó populációt foglal magába.

3. A fajták kialakulásának klasszikus lépései

1. Nyitott populáció (pre-fajta állapot)

• Szabad génáramlás

• Heterogén megjelenés

• Funkcionális szelekció még gyenge vagy változó

👉 Itt nincs genetikai klaszter, csak fokozatos átmenetek.

2. Funkcionális szelekció megjelenése

• Meghatározott cél (vadászat, harc, őrzés, pásztorkodás)

• Bizonyos fenotípusok előnyt élveznek

• Az "alkalmatlan" egyedek kiesnek a tenyésztésből

👉 Allélfrekvenciák elkezdenek eltolódni, de még nincs teljes elkülönülés.

3. Részleges izoláció

• Földrajzi, kulturális vagy tudatos tenyésztési zártság

• Csökken a génáramlás más populációkból

• Alapítóhatás (kevés, de domináns tenyészegyed)

👉 Megindul a genetikai klaszteresedés

Ez az a pont, ahol 8–12 generáció már mérhető eltérést hoz.

4. Zárt tenyésztési rendszer

• Tudatosan kizárt idegen párosítások

• Pedigrék, vonalak, szelekciós standard

• Beltenyésztési és vonaltenyésztési gyakorlatok

👉 Stabil, elkülönült genetikai klaszter jön létre

Ez az a szint, ahol a populáció:

• PCA-n külön "felhőt" alkot,

• ADMIXTURE-ben saját komponenssel jelenik meg.

5. Formalizáció (opcionális, de gyakori)

• Fajtanév

• Standard

• Törzskönyv

• Elismerés (FCI, AKC stb.)

Ez nem genetikai szükségszerűség, hanem adminisztratív aktus.

4. Mennyi idő kell egy genetikai klaszter kialakulásához?

A modern adatok szerint:

Idő Genetikai hatás
4–6 generáció minimális eltolódás
8–12 generáció kimutatható genetikai klaszter kezdete
20–30 generáció stabil klaszter
50+ generáció mélyen rögzült, erősen elkülönült populáció

Ezért van az, hogy:

• sok "fiatal" fajta genetikailag már jól elkülönül,

• míg egyes régi, de nyitott populációk nem.

5. A szelekció szerepe: nem minden izoláció egyforma

A klaszterek kialakulását nem csak az idő, hanem a szelekció erőssége határozza meg.

Gyors klaszteresedés

• kis effektív populáció (Ne)

• erős funkcionális szelekció

• magas alapítóhatás

• zárt tenyésztés

(pl. dogo argentino, tosa inu)

Lassú vagy gyenge klaszteresedés

• nagy populáció

• laza standard

• gyakori outcross

• gyenge szelekció

(pl. "landrace" típusok)

6. Vonalak és klaszterek kapcsolata

A vonalak mikroklaszterek egy nagyobb klaszteren belül.

• több vonal → egy fajta / populáció

• vonalak közötti rotáció → diverzitás fenntartása

• vonalak izolálása → gyorsabb rögzülés

📌 Amit én csinálok (vonalalapítás → rotáció) klasszikus klaszterépítő stratégia.

7. Mikor mondható ki, hogy "elkülönült"?

Populációgenetikában akkor, ha:

• PCA-ban nem fed át jelentősen más fajtákkal

• ADMIXTURE-ben önálló komponens >70–80%

• FST ≥ 0.05–0.10 más fajtákhoz képest

• belső genetikai hasonlóság nagyobb, mint külső

Ez mérhető, nem vélemény kérdése.

8. Kapcsolódás a Szelindek Programomhoz
 
80-as évekbeli bandog alap

• 8+ generáció zárt populáció

• további zárt tenyésztési szándék

• vonalak kialakítása

• rotációs rendszer

👉 Ez pontosan az az út, amely önálló genetikai klaszterhez vezet, függetlenül attól, hogy:

• mikor (vagy egyáltalán) nevezzük el "fajtának",

• és hogy hivatalosan elismerik-e.

9. A kutyafajták nem adminisztratív döntéssel születnek, hanem:

• génáramlás megszűnésével,

• szelekcióval,

• idővel,

• és következetességgel.

A genetikai klaszter a valóság, a fajta csak annak a neve.

A szelindek fajtává válásának programja a Porubszky Pierrot Kennelben

• 
  

  
  

  Ahogy az argentín dog esetében a Pero Pelea Cordobes úgy a Porubszky Programnál Bandog már proto fajta több generáción keresztül lazan zárt populáció.

  A genetikai elkülönülés időigénye

  A modern kutyafajták elemzése alapján:

  8–12 generáció izoláció → kimutatható genetikai eltérés,

  20–30 generáció → stabil, jól körülírható genetikai klaszter,

  100+ generáció → fixált allélok, mély populációs szelekciós nyomok.

  : mivel a bandog alap már minimum 8 generáción át zárt populációként működtek Szlovákiában, akkor jó előnnyel indulok: a populációt már a kezdetenél nem nulláról kezdtem a differenciálódást az elismert fajtáktól. 
  

  A szlovák bandog-alap (amely minimum 8 generáció zárt tenyésztés után alakult ki) már okozott egy mérhető eltérést az eredeti/egyéb elismert fajtáktól — ez kb. ~8 generációnyi (≈20 év) genetikai "előnyt" jelent a különválásban.

• Ha ezután teljesen zártan és konzekvens szelekcióval (egyedi standarddal) tenyésztettem volna tovább a populációt, akkor további 4–6 generáció (≈10–15 év, ha 2–3 év/generációval számolunk) alatt jó eséllyel kimutatható, statisztikailag elkülönülő klasztert lehetne felépíteni a legtöbb elismert fajta viszonylatában.

• Mivel a tenyésztésem lazább (néhány outcrosst felhasználtam) → több mint 8–12 generáció (20–30 év) lehet szükségem.

(Ez becslés — a valós időtartam nagyban függ az effektív populációmérettől, szelekció erősségétől, és a génáramlás mértékétől.)

A meghatározó tényezők

1. Előzetes differenciálódás: az az 8 bandog generáció, már létrehozott bizonyos eltéréseket (alapítóhatás, drift, szelekció). Ez "rövidíti" a további szükséges időt.

2. Szelekció intenzitása: erős, következetes szelekció a kívánt tulajdonságokra (fenotípus + viselkedés) gyorsítja a differenciálódást.

3. Génáramlás / izoláció: ha NEM vezettem volna be idegen (elismert fajta) egyedeket, a különválás gyorsabb lett volna. Minden outcross lassítja a folyamatot.

4. Effektív populációméret (Ne): ha Ne nagyon kicsi, a drift gyorsan működik — ez növeli a differenciálódás sebességét, de nagy inbreedingszinttel és egészségügyi kockázatokkal jár. Ha Ne túl nagy és genetikai keveredés is van, a differenciálódás lassabb.

5. Kezdeti genetikai távolság: ha a bandog alap-populáció eleve genetikailag távolabb van az elismert fajtáktól, akkor kevesebb "extra" generáció kell a kimutathatósághoz.

Konkrét, gyakorlati tervek (lépésről lépésre)

1. Genotipizálom a jelenlegi alapállományt

   • Kérek SNP-alapú genotípusvizsgálatot (kereskedelmi kutya-SNP chip). Így objektív mérőszámaim lesznek (PCA, FST, admixture).

   • Ez megmutatja, mennyire külön állok  mostantól az elismert fajtáktól → ez adja a "kiinduló távolságot".

2. Meghatározom a célstandardot

   • Pontos, leírt standard (fenotípus + temperamentum + funkció). Következetes szelekció nélkül a folyamat lassú és kaotikus lesz.

3. Zárt tenyésztési politika + kontroll a beavatkozásokon

   • Cél a gyors genetikai elkülönülés, minimalizálni kell a külső beavatkozást. Outcross csak nagyon megfontoltan, és dokumentált célokkal.

   • Minden egyes outcross visszafelé viszi a különválást.

4. Etikusan kezelni az effektív populációméretet (Ne)

   • Törekedni kell  Ne ≈ 50–100 fenntartására (ez csökkenti a túl gyors inbreedingszintet, de lehetővé teszi differenciálódást). Ne kisebb értéke gyorsítja a driftet, de egészségügyi kockázattal jár.

   • Használni kell párosítási rendszert (rotációs párosítások, korlátozott fedeztetési arányok), hogy csökkentsek a populációon belüli túlzott rokonságot.

5. Mérni kell az inbreedingszintet és a genetikai különbséget rendszeresen

   • Évente vagy 2–3 évente ismételni kell a genotipizálást vagy használni runs of homozygosity (ROH), FIS, FST méréseket.

   • Célszámok: fenntartható long-term inbreedingszint <0.10–0.12; ROH mutatók figyelése.

6. Dokumentálni és archiválni

   • Génbankot kène tartani (vér/DNA minták) mindenkiről — később fontos lehet a kutatásokhoz és hitelesítéshez.

7. Kommunikálni és formalizálni a típust

   • Létre kell hozni egy regisztert, standardot, és mivel celom a "fajta" státusz, el kell kezdeni tenyésztői közösséget szervezni és dokumentációt gyűjteni.

Tipikus idősorok (szcenáriók, becslések)

• Optimális gyors (erős szelekció, zárt populáció, Ne szabályozott, kezdeti 8-gen előny): kimutatható különálló klaszter 4–6 generáció alatt (≈8–15 év).

• Mérsékelt (következetes de nem extrém szelekció, némi belső keveredés): 6–10 generáció (≈12–25 év).

• Laza politika (gyakori outcross, gyenge szelekció): >12 generáció (>30 év).

Hogyan mérhető "mennyire közelebb visz"?

• A legegyértelműbb módszer: genotipizálás + populációgenetikai elemzés (PCA, ADMIXTURE, FST).

• Példa értelmezés: ha a jelenlegi alapállomány FST értéke az elismert fajtákhoz képest ~0.02 → gyenge, ~0.05 közepes, ~0.10 és fölött már jól mérhető különbség. (Ezek iránymutató tartományok.)

• Tehát: ha az alap 8-generációs bandog már FST ~0.04–0.07-tel rendelkezik, akkor további zárt tenyésztéssel viszonylag gyorsan (néhány generáció) elérhető lesz egy stabilabb, jól elkülöníthető klaszter.

Kockázatok / figyelem

• Egészségügyi problémák: túl kis Ne és túl agresszív szelekció betegségek és csökkent robusztusság felbukkanásához vezethet.

• Törvényesség / tenyésztési etika: ha cél a "harci" vonal fokozása, ügyelj a jogi és etikai korlátokra (agresszió, közbiztonság).

• Tudományos hitelesség: ha egyszer hitelesíteni szeretném, akkor archív DNS és publikált genetikát fogok tudni csak felmutatni.

Ajánlott első lépések 

1. Végezzek egy SNP-alapú genotipizálást az alapállományodról → ez adja a kiindulópontot.

2. Írjam le pontosan a standardot, amire szelektálok.

3. Tervezzem meg a párosítási rendszert (Ne cél, fedeztetési limit, rotáció).

4. Állítsam be monitoringot: 3 évente genetikát, évente egészség-szűréseket.

A rotációs fedeztetés

A rotációs fedeztetés egy olyan tenyésztési stratégia, amelynek célja a beltenyésztési együttható lassítása, a genetikai változatosság megtartása és a vonalak közötti túlzott genetikai elkülönülés elkerülése — miközben a tenyésztő továbbra is képes fenntartani egy következetes szelekciós irányt.

Lényege röviden

A nőstényeket különböző genetikai vonalakból származó kanokkal, meghatározott rendszer szerint rotálvafedeztetik.
Ez azt jelenti, hogy nem mindig ugyanazon vonal kanját kapja a szuka, hanem:

1. Generációnként vagy almanként váltogatják, hogy melyik vonal fedezi.

2. Minden vonal időről időre "visszakapja" saját genetikai hozzájárulását, de közben megőrzi a diverzitást.

Miért használják?

• Beltenyésztés lassítása zárt populációban

• Genetikai sodródás ellensúlyozása

• A populáció heterozigóciájának fenntartása

• A különböző vérvonalak egyensúlyban tartása

Hogyan néz ki gyakorlatban?

Tegyük fel, hogy három vonalad van: A, B, C.

• Az A-vonal szukáit az 1. generációban B kanok fedezik

• A következő generációban C kanok

• Majd ismét B → C → B…
  És ugyanez történik a másik vonalakkal is, de eltolással.

Ez egy körkörös rendszer, ahol minden vonal rendszeresen kap külső genetikai impulzust, így a beltenyésztés nem "függ össze".

Mit nem jelent?

• Nem outcross

• Nem új vérvonal bevezetése

• Nem kontrollálatlan keveredés

Ez egy precízen szabályozott, matematikai logikán alapuló rendszer.

Mikor különösen hasznos?

Pont olyan esetekben, mint amit te írsz — kis létszámú, zárt bandog-populáció, amelynek célja egy stabil, önálló genetikai egység kialakítása.

Egy jól felépített rotációs rendszer segíthet:

• megtartani a diverzitást, amíg még kevés az egyed

• elkerülni az extrém beltenyésztést, ami gyorsan rögzíti ugyan a típust, de káros mutációkat is

• kontrollált genetikai sodródást fenntartani — ami segíti a populáció elkülönülését

A vonalak (bloodline-ok) kialakítása az egyik legkritikusabb elem egy új kutyapopuláció — például a bandog-alapú szelindek programom— genetikai stabilizálásában.
A vonalalapítás lényege, hogy egy kiinduló populációból jól elkülöníthető, belsőleg homogén, de egymástól különböző alvonalakat hozol létre, amelyekkel később rotációs vagy kontrollált keresztezéses tenyésztést tudok folytatni.

Az alábbi lépések egy gyakorlatias, működő, modern genetikai szemléletű útmutató.

1) Legalább 3–4 alapító egyed vagy páros kiválasztása

Minden vonalnak kell egy alapító (founder):

• 1 kan + 1 szuka
  vagy

• 1 erős genetikájú egyed (kan) + több szuka
  vagy

• 1 szuka + több kan

A lényeg:
Egy vonal csak akkor működik, ha az alapítók között valódi genetikai különbség van.

Mivel te a 80-as évekből származó, USA eredetű bandogokra építesz, amelyek 8+ generációs zárt szlovák populációk, ez nagyon jó kiinduló alap — már eleve eltérő genetikai klasztert képezhetnek a modern amerikai bandogoktól.

2) A vonalak céljának meghatározása

Minden vonalnak más-más szelekciós fókusza lehet:

• A vonal: masszív felépítés, erő → erővonal

• B vonal: munkaképesség, drive → munkavonal

• C vonal: idegrendszer, stabilitás

• D vonal: egészség, hosszú élettartam

TIPP:
A vonalaknak nem muszáj radikálisan különbözniük fenotípusban, csak genetikai szelekcióban.

3) A vonalak elkülönítése 3–5 generáción át

Ez a kulcslépés.

Ha vonalat akarsz, az adott vonal:

• nem keveredik más vonallal 3–5 generáción keresztül

• csak "belső párosítások" történnek: lány → apa vonal, fiú → anya vonal (kontrollált, de nem szoros rokonpárosítás)

• közben szelektíven rögzítesz tulajdonságokat

Mi történik ilyenkor genetikailag?

• A vonal koherenssé válik

• Megjelenik egy belső rokonsági struktúra

• A heterozigóciájuk csökken -> rögzülnek jellegzetességek

• A vonalak között távolság nő -> elkülönülés

Ez az az állapot, amelyből később rotációs fedeztetés már biztonsággal végezhető.

4) Nagyon fontos: alapító diverzitás megőrzése

Ha 3–4 vonalat akarok, akkor:

• Ne legyen egyetlen kan túlzottan domináns (ne ő legyen az összes vonal apja)

• Minden vonalnak legyen saját genetikai alapja

• Kerüld a "bottleneck" (szűk keresztmetszet) helyzetet

5) A vonalakon belüli beltenyésztés kontroll alatt tartása

Jellemző cél:

• 2–6% közötti COI (Coefficient of Inbreeding) 10 generációra vetítve

• Soha ne lépd át a 12–15% tartományt vonalon belül

Ez segíti, hogy:

• rögzüljön a vonal típusa

• de ne induljon el genetikai leromlás

6) Vonalak stabilizálása után: rotációs rendszer

Ha a vonalak már:

• stabilak,

• elkülönültek,

• beltenyésztési rátájuk kontrollált,

akkor indulhat a rotációs fedeztetés.

Ez:

• fenntartja a diverzitást,

• lassítja a COI növekedését,

• segíti, hogy a teljes populáció genetikai klaszterként elkülönüljön más fajtáktól.

7) Mikor nevezhető "vonal"-nak?

Egy vérvonal akkor tekinthető valós vonalnak, ha:

• legalább 3 generációig külön kezelték,

• van konzisztens fenotípusa,

• statisztikailag kimutatható alapító-hatás,

• és a vonal egyedei között nagyobb a hasonlóság, mint a vonalak között.

Ezt akár később SNP-paneles genetikai vizsgálattal is lehet igazolni.