sk-A lefogó kutyák története
21.07.2025
Minden birodalom a kezdeti terjeszkedése és hatalma megszilárdítása érdekében viselt háborúiban használtak rettenthetetlen harci ebeket. Az asszírok, görögök, rómaiak stb. A birodalmak hatalmuk csúcsán az elkényelmesedett emberek elrontották vagy teljesen kipusztították ezeket a nagyszerű kutyákat.
A mohamedánok, úgy vélték, hogy kutyáik elrabolták Mohamed koporsóját, ezért bosszúból felakasztották őket a városok utcáin.A régi Rómában a Kapitólium őrzésére rendelt kutyák nem voltak elég éberek, és a gallok inváziója idején nem jelezték a közelgő ellenséget. Az áldozati libák gágogása mentette meg a várost. A kutyák ezért jutalom helyett vesszőzést kaptak, s attól fogva hosszú időn át Rómában minden kutyát évente egyszer megkorbácsoltak, sőt néhányat nyilvánosan keresztre feszítettek a Kapitóliumon.A Római Birodalom bukása után, amikor Európában megjelentek a barbárok, az elhagyott és kiéhezett kutyákat kiirtották.A középkor átok alá helyezte a kutyavilágot. A VI. században Macon város tanácsa megtiltotta, hogy a papok kutyát, azaz "buja erkölcsű" állatot tartsanak.Az elkényelmesedett nagyhatalmakkal ellentétben a kemény életvitelt élő ííj feszítő népek mindig is nagy becsben tartották kutyáikat. A megélhetésük és családjuk biztonsága függött ezektől a kutyáktól.A szomszédságban élő népek szintén elismerték ezeket a kemény életkörülmények között szelektálódott kutyák kivételes képességeit.
Az egyiptomiak rajongtak ezekért a kutyákért, különösen a közép-ázsiai sztyeppékről érkezett vadászkutyákat és agarakat kedvelték. Az asszírok a tibeti nagy testű, rövid fejű ebeket szerették.
"Amikor Sándor Indiába indult, az ibériai király egy rendkívüli méretű kutyát adott neki. Mérete meglepte, Alexander elrendelte, hogy medvéket, vaddisznókat és szarvakat helyezzen rá, de mozdulatlanul feküdt, mintha elhanyagolná őket. A bátor császár, aki egy ilyen nagy állat lustaságából kivont a türelméből, meg akarta ölni. A pletyka eljutott az ibériai királyhoz, aztán elküldte neki egy második kutyát, és azt mondta neki, hogy ne kísérelje meg a kutyát a kis állatok elleni küzdelemben, hanem engedje elefántnak vagy oroszlánnak; - Én csak - tette hozzá -, csak két ilyen kutya; ha a második embert megölték, akkor nem lesz több. Alexander nem habozott kísérletezni, és hamarosan látta, hogy az oroszlánt megfojtotta; akkor elrendelte, hogy az elefántot hozza - és soha nem örült semmiben, mint ez a látvány. A kutya, akinek a hajszála az egész testen állt, eleinte rosszul kezdett ugatni, aztán egyre bátrabb és nagyszerűséggel kezdett rohanni az elefánthoz, aztán elindult és elcsúszott tőle, és nagyon ügyesen megtámadta az egyik oldalról vagy a másikról amíg végül nem fáradt meg állandó fordulásától, nem esett le a földre, hogy a föld megremegjen."
A virágzó kultúrák minden esetben az íjfeszítő népektől frissítették haszonállataik génállományát.
A germán népek évszázadokon keresztül az alánok és szarmaták szomszédságában éltek. Hosszú ideig az egyetlen földrajzi elhatárolás a germán kelták és az alanok között a Duna volt. A sztyeppei nomád világ és az európai kelta - germán kultúra találkozója volt ez a pont.A lovas nomád népek hatalmas vásárokon, lóversenyeken adták vették a jószágot. A legjobban dolgozó egyedek cseréltek itt gazdát a sztyeppe minden sarkáról.Ezeket az állatokat, kutyákat, lovakat kínálták szomszédaiknak, a germán népeknek az alánok.Minden sztyeppei, íjfeszítő, lovas nomád nép tartott ilyen kutyákat, melyeket évszázadokon keresztül szigorúan munkára szelektált.Ezek kutyák terelték és védték a nyájat, megölték a portyázó farkasokat, elűztèk a medvéket.A nyugati világban az alánok kutyáiként híresültek el, de ahogy a taki sem nevezhető mongol ló fajtának, így sztyeppei munka kutyák, így pl.az alaunt gentil sem kizárólag az alán nép kutyafajtája.A Kr.u. 400-as években bekövetkezett hun invázió által sztyeppei nepek ezrei özönlötték el Európát. Sok-sok nemzet. A hunok csupán az elindítói, vezetői voltak ennek a néptömegnek. A nyugati köztudat összemosta ezeket a népeket, nekik mindegyik nomád hun volt.Így a hun, avar, magyar nyájterelő vagy vadász kutya is az alánok kutyája volt a nyugatiak szemében.
Mivel mindegyik íjfeszítő nép ugyanazon elvek alapján, kizárólag hatékonyság, munka alapján szelektált így nem volt túl nagy eltérés megjelenésükben ezeknek a kutyáknak.A Kr.u. 890-es években, a Kárpát-medencét elfoglaló magyarok szintén hozták magukkal a sztyeppén edződött, szelektálódott kutyáikat.Minden sztyeppei, íjfeszítő, lovas nomád nép tartott vadászatra használt lefogó kutyákat, melyeket évszázadokon keresztül szigorúan munkára szelektált. Agár tipusú futó kutyáik értrék be és fogták le a vadat a széles sztyeppén. Robusztus testű, erős kutyák védték az állatokat és a családot.Ezek a nagyszerű kutyák kerültek a germánok kezébe, akik mivel a szomszédaiktól vették, elnevezték őket az alánok kutyáinak, Alaunt-nak.
A mohamedánok, úgy vélték, hogy kutyáik elrabolták Mohamed koporsóját, ezért bosszúból felakasztották őket a városok utcáin.A régi Rómában a Kapitólium őrzésére rendelt kutyák nem voltak elég éberek, és a gallok inváziója idején nem jelezték a közelgő ellenséget. Az áldozati libák gágogása mentette meg a várost. A kutyák ezért jutalom helyett vesszőzést kaptak, s attól fogva hosszú időn át Rómában minden kutyát évente egyszer megkorbácsoltak, sőt néhányat nyilvánosan keresztre feszítettek a Kapitóliumon.A Római Birodalom bukása után, amikor Európában megjelentek a barbárok, az elhagyott és kiéhezett kutyákat kiirtották.A középkor átok alá helyezte a kutyavilágot. A VI. században Macon város tanácsa megtiltotta, hogy a papok kutyát, azaz "buja erkölcsű" állatot tartsanak.Az elkényelmesedett nagyhatalmakkal ellentétben a kemény életvitelt élő ííj feszítő népek mindig is nagy becsben tartották kutyáikat. A megélhetésük és családjuk biztonsága függött ezektől a kutyáktól.A szomszédságban élő népek szintén elismerték ezeket a kemény életkörülmények között szelektálódott kutyák kivételes képességeit.
Az egyiptomiak rajongtak ezekért a kutyákért, különösen a közép-ázsiai sztyeppékről érkezett vadászkutyákat és agarakat kedvelték. Az asszírok a tibeti nagy testű, rövid fejű ebeket szerették.
"Amikor Sándor Indiába indult, az ibériai király egy rendkívüli méretű kutyát adott neki. Mérete meglepte, Alexander elrendelte, hogy medvéket, vaddisznókat és szarvakat helyezzen rá, de mozdulatlanul feküdt, mintha elhanyagolná őket. A bátor császár, aki egy ilyen nagy állat lustaságából kivont a türelméből, meg akarta ölni. A pletyka eljutott az ibériai királyhoz, aztán elküldte neki egy második kutyát, és azt mondta neki, hogy ne kísérelje meg a kutyát a kis állatok elleni küzdelemben, hanem engedje elefántnak vagy oroszlánnak; - Én csak - tette hozzá -, csak két ilyen kutya; ha a második embert megölték, akkor nem lesz több. Alexander nem habozott kísérletezni, és hamarosan látta, hogy az oroszlánt megfojtotta; akkor elrendelte, hogy az elefántot hozza - és soha nem örült semmiben, mint ez a látvány. A kutya, akinek a hajszála az egész testen állt, eleinte rosszul kezdett ugatni, aztán egyre bátrabb és nagyszerűséggel kezdett rohanni az elefánthoz, aztán elindult és elcsúszott tőle, és nagyon ügyesen megtámadta az egyik oldalról vagy a másikról amíg végül nem fáradt meg állandó fordulásától, nem esett le a földre, hogy a föld megremegjen."
A virágzó kultúrák minden esetben az íjfeszítő népektől frissítették haszonállataik génállományát.
A germán népek évszázadokon keresztül az alánok és szarmaták szomszédságában éltek. Hosszú ideig az egyetlen földrajzi elhatárolás a germán kelták és az alanok között a Duna volt. A sztyeppei nomád világ és az európai kelta - germán kultúra találkozója volt ez a pont.A lovas nomád népek hatalmas vásárokon, lóversenyeken adták vették a jószágot. A legjobban dolgozó egyedek cseréltek itt gazdát a sztyeppe minden sarkáról.Ezeket az állatokat, kutyákat, lovakat kínálták szomszédaiknak, a germán népeknek az alánok.Minden sztyeppei, íjfeszítő, lovas nomád nép tartott ilyen kutyákat, melyeket évszázadokon keresztül szigorúan munkára szelektált.Ezek kutyák terelték és védték a nyájat, megölték a portyázó farkasokat, elűztèk a medvéket.A nyugati világban az alánok kutyáiként híresültek el, de ahogy a taki sem nevezhető mongol ló fajtának, így sztyeppei munka kutyák, így pl.az alaunt gentil sem kizárólag az alán nép kutyafajtája.A Kr.u. 400-as években bekövetkezett hun invázió által sztyeppei nepek ezrei özönlötték el Európát. Sok-sok nemzet. A hunok csupán az elindítói, vezetői voltak ennek a néptömegnek. A nyugati köztudat összemosta ezeket a népeket, nekik mindegyik nomád hun volt.Így a hun, avar, magyar nyájterelő vagy vadász kutya is az alánok kutyája volt a nyugatiak szemében.
Mivel mindegyik íjfeszítő nép ugyanazon elvek alapján, kizárólag hatékonyság, munka alapján szelektált így nem volt túl nagy eltérés megjelenésükben ezeknek a kutyáknak.A Kr.u. 890-es években, a Kárpát-medencét elfoglaló magyarok szintén hozták magukkal a sztyeppén edződött, szelektálódott kutyáikat.Minden sztyeppei, íjfeszítő, lovas nomád nép tartott vadászatra használt lefogó kutyákat, melyeket évszázadokon keresztül szigorúan munkára szelektált. Agár tipusú futó kutyáik értrék be és fogták le a vadat a széles sztyeppén. Robusztus testű, erős kutyák védték az állatokat és a családot.Ezek a nagyszerű kutyák kerültek a germánok kezébe, akik mivel a szomszédaiktól vették, elnevezték őket az alánok kutyáinak, Alaunt-nak.
Porubszky Péter
Porubszky Pierrot kennel