sk-Az Alán kutya - Canis Alani vagy Alaunt
Ők voltak a sztyeppei, íjfeszítő népek megvesztegethetetlen testőrei és vadászai. A masztiffok prototípusa, a tökéletes masztiff.
Fő feladata a nyáj védelmezése, farkasoktól, medvéktől, tolvajoktól. Robusztus megjelenése elriasztotta az idegeneket. A felügyeletére bízott területet elszántan és szívósan őrzte. Magabiztos és megvesztegethetetlen. A családból mindenkit a falka tagjának tekint, gazdát, gyereket, háziállatokat egyaránt, és ennek megfelelő vehemenciával védte is azokat. Szívós, erős, igénytelen, egészséges fajta.Kutyáikat az alánok és más íjfeszítő népek évezredeken keresztül alkalmazták ugyanazon funkciókra, sok - sok generáción keresztül, megszakítás nélkül, kíméletlenül szelektálva.Az évszázadok során, egy nagyon határozott típust létrehozva, homogén, szilárd genetikai állománnyal, amely megbízhatóan örökíti a kívánt tulajdonságokat.
Soha nem volt egy meghatározott fajta, lefektetett standardal, úgy ahogyan a világ ma megkülönbözteti a fajtákat. Az Alaunt egyfajta típusként létezett.
Észak-Oszét-Alánia Köztársaság lakói, az alánok egyik örökösei, a Kaukázus Északi lejtőin élő oszét pásztorok, életmódjukon nem változtattak napjainkra sem.A legtöbb kaukázusi juhászkutyát őshazájában ma is aktív munkakutyaként használják, változatlanul kemény körülmények között. A juhnyájakat tavasszal a sztyeppéken legeltetik, majd az évszaknak megfelelően egyre feljebb haladnak a hegyekben, mindig elhagyva a lelegeltetett területet, majd visszafordulnak, és felülről lefele haladva használják a legelőket. Egy-egy pásztornak 2-3 kaukázusija van, melyek nemcsak a farkasfalkákkal, de a náluk jóval hatalmasabb medvével is felveszik a harcot. A pásztorok gyakran tehénbőrből készült, 6-8 centis, hegyes végű szögekkel kivert, széles nyakörvet vagy védő mellényt adnak kutyáikra, hogy a ragadozók ne vehessenek fogást rajtuk. Még napjainkban is végeznek cirkuszi medvével ösztönpróbát.
Napjaink kaukázusi juhászkutyái az egykori Szovjetunió különböző éghajlatú területein, például Grúziában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Dagesztánban és természetesen a kaukázusokban különösen elterjedtek. Mivel a fajtát egymástól nagy távolságra fekvő területeken tenyésztik, eltérő típusok illetve szőr- és színváltozatok alakultak ki. elsősorban hegyi és sztyeppei típust különböztethetünk meg. A hegyi (grúz) kutyák masszívabbak, erősebb felépítésűek, vastagabb csontozatúak, hosszabb a szőrük. A sztyeppei kutya valamivel könnyebb felépítésű, hosszabb lábú és rövidebb szőrű. A különböző típusok természetesen keverednek egymással, szó sincs elkülönült tenyésztésről.
A nyájőrző kaukázusi pásztor kutyák gazdái számára a legfontosabb szempont a kutyák munkakészsége. Nagyon szigorú szelekción ment át a fajta, és csak a legrátermettebb, a legéletképesebb, a legkeményebb, a betegségekkel szemben a legellenállóbbak maradhattak fenn. A kutyának minden körülmények között tökéletesen meg kellett védeni a pásztort, a nyájat és persze saját magát. Ha bármelyik dolgát nem tudta megoldani tökéletesen, vagy elpusztult, vagy a gazdája likvidálta. Csak a legmegfelelőbb példányok, és azok utódai maradhattak meg a mának.
Az Alaunt mint fogalom már nem használatos ezeknek a nagyon ősi kutyának a leírására. Napjainkban azokat a rövid, vagy közepesen hosszú szőrű kutyákat nevezzük így amelyek a germánok és az alánok kutyái párosításából alakultak ki.Az alánok, úgy ahogy a mai sztyeppei népek is két különböző típusú kutyát használhattak. Egy könnyebb agár típusú vadász-lefogó kutyát, és egy robosztusabb pásztor kutyát. Úgy ahogy a kazahok ma is: a zömök, erős pásztor Tobetet és az agaras Tazyt.Az alánok eredeti pásztor kutyái leginkább a mai közép-ázsiai juhászkutyákra hasonlíthattak.Bizonyos, hogy a hatalmas, hosszú szőrű, nagyon agresszív, oroszlánszerű kutyák, mint a kaukázusi Ovcharka, nem az õsi Alaunt.A Alaunt egy nagy, rövid-közepes hosszú szőrű kutya, főként fehér vagy fehér, vörös, barna, szürke vagy fekete foltokkal a fej és a test körül. Széles, lapos hosszú koponyával , a széles pofa hossza egyenlő a koponya hosszával, mérsékelt stoppal, nagy, de nem alultűzött fülek, amelyeket rövidre vágtak vagy teljesen eltávolítottak.
A Canis Alani, ahogy a rómaiak hívták, nem csak a Kaukázus-hegység környékén vagy a dél-oroszországi sztyeppén harcoltak, gazdáikat Közép-Európába is elkisérték. Pusztító fegyverként szolgáltak a különböző barbár törzsek ellen a legelőterületek hódításai során. Bár nem kifejezetten harcra tennyésztették őket, a kutyák elsődleges feladata a gazda és családjának védelme, a jószág terelése és őrzése. Kegyetlen védők voltak, és vadul támadtak a csatában, futottak a lovak mellett, a gazdájukat követve, egy pillanatra sem tévesztve szem elől.Ezeket a kutyákat kitenyésztő emberek az állattenyésztés mesterei voltak a család együtt vándorolt a jószággal a legelőt követve. A nomadizálás számukra életforma és létkérdés. A nyáj biztonsága mindenek felett, ugyanis ettől függ a család megélhetése. A pásztorok legfőbb támaszai és szövetségesei lovai és kutyái voltak. Együtt ettek és aludtak hűséges társaikkal A kutyák a nap 24 órájában a feladatukat végezték sok sok generáción keresztül, évezredeken át. Csak a legjobb munkakutyának volt létjogosultsága.Ez a tartós állandóság olyan típust hozott létre, amely maga is állandóvá és tartóssá vált, és genetikailag homogénné. A középkorban ezeket a kutyákat keverték bele a germánok láncon tartott őrkutyáikba, bandogjaikba.Ezek lettek a nyugati Alaunt-ok, melyek soha nem voltak elkülönült fajta, csak egy típus, amely ma is létezik, ellentétben azzal a hiedelemmel, hogy a Alaunt évszázadokkal ezelőtt kipusztult. A fajta sohasem tűnhet el, csak átalakult. Ez a típus mindaddig fennmarad, amíg a funkciója megköveteli. Az argentín dog pl. napjaink egyik Alauntja, sőt kijelenthetjük, hogy a DOGO ARGENTINO az a fajta amelyik napjainkban a legjobban magába foglja a nyugati Alaunt típust.
Porubszky Péter
Porubszky Pierrot kennel