sk-Az Alaunt típusai : Alaunt Gentile
1. - Alaunt gentil : Agár típusú lefogó Vadász kutyák (Alaunt gentil)
2. - Pásztor őrző-védő kutyák
3. - az alant boucherie: mészáros lefogó kutyák
A legkönnyebb típus az alant gentil volt , agárszerű kutya. Az eredeti masztifffajta, az alant de boucherie néven ismert, hozzájárulhatott a francia harci és csali kutyák fejlődéséhez . A francia alants de boucherie-t, alauntz o boucherie néven ismerték Angliában. Spanyolországban és Olaszországban . eredeti bulldogoknak nevezték őket, mivel szarvasmarhacsordák irányítására és védelmére használták őket. Spanyolországban a három kategória a masztinok, alanosok és lebrelek voltak, amelyeket ayudaként ( védelmi típusok) és presaként (támadástípusok) különítettek el, mint például a Perro de presa español .
Mindhárom Alaunt tipus hosszú, széles, lapos fejjel rendelkezik. A gentil dolichocephalic, hosszúkás fej tipusú.Az alant veautre , az alant boucherie mesocephalic-us fejtipussal rendelkeznek.Az egyik tipus sem lehet rövid, nyomott orrú brachycephalic-us.
Magyarországon is használták a vadász lefogó szelindeket és a mészáros szelindeket.
Alaunt Gentile
Az ALUNT GENTILE egy agár testslkatú, de lényegesen erősebb csontszerkezetű, egy nehezebb, erősebb fejű, rövidebb pofával és egy squarer állkapoccsal rendelkező kutya. Ez a testfelépítés és a forma egy olyan állatot eredményezett amely erősebb volt és hatékonyabb, mint bármely más kutya.
A különböző nemzetek számos különböző kifejezést használtak a típus leírásához. Franciaországban Alaunt Gentil volt Spanyolországban, a Lebrel; és Nagy-Britanniában ő volt az ír farkas.
Nem szabad összetéveszteni az Alaunt Gentilt a korabeli Lurcher-rel.Az 1600-as évek során Írországban és Nagy-Britanniában élő romák, vándorkovácsok tenyésztették ki. Nevét a roma "lur" szóból eredeztetik, melynek jelentése "tolvaj". Az orvvadászok üregi nyulakat fogattak vele. Igazából keverékről van szó, ahol agarakat kereszteztek skót juhászkutyákkal, ír farkasokkal és különböző terrierekkel. Különböző fajtájú keverékekről beszélünk, minden kis-és közepes méretű vadászkutya, Lurcher vadászkutya volt. Kisvad vadászatához, rabsickodáshoz használták.
A Lurcher volt a közönséges kutya, az egyszerű embereké, míg az Alaunt Gentil, a nemeseké.
A kelták is alkalmaztak harci kutyákat a csatákban. Ezek a kutyák orron ragadták a lovat és lovasával együtt lerántották a földre.
Kelta műveken láthatjuk, hogy szarvasmarhák kocsikat húznak mellettük a kutyák vonulnak, biztosítva a menetet.Valószinűleg ezek a kutyák ugyanolyan feladatot láttak el mint az Alaunt.
Kr.e. 600 körül a kelták Spanyolországba érkeztek, és csatlakoztak az ibériaiakhoz - szarvasmarhát vittek be a Brit-szigetekre. Kr.e. 55-ben a rómaiak betörtek a Brit-szigetekre, ahol a kelta farkasok harcolva küzdöttek a rómaiak ellen ... "A rómaiak nem masztiff-szerű kutyákat találtak Nagy-Britanniában, hanem hosszú szőrű, erős fejű, közepes méretű" harci kutyákat "A masztiffok a nagy vadászok, Hancock, MBE.
Quintus Aurelius Symmachus, római konzul, Kr.u.391-ben, Flavianus testvéréhez intézett levelében, így ír hét ajándékba adott ír kutyáról: " minden Római csodálkozva nézte őket.." ,, Ezek a kutyák nagyon erősek és kegyetlenek voltak; a római konzul foglalkoztatta őket, hogy harcoljanak az emberekkel, vadállatokkal vagy más kutyákkal, vagy egymás között."Két korábbi levelében Symmachus a medvékről, oroszlánokról tudósít ahogy a cirkuszokban kutyákkal és emberekkel küzdenek. "Az ír farkas kutya története, Edmund Ignatius Hogan - 1897.
Itt a rómaiak valószinűleg azokkal a kutyákkal találkoztak, amelyek már kereszteződtek a Hadriánus fal védésére letelepített alánok kutyáival.Az ír farkas Kialakulása Kr. e. 100 körülre tehető, amikor a kelták elkezdték tenyészteni az ír farkaskutyákat.Kr.u.55- körül tehát az Alánok kutyái találkoztak a kelta farkasokkal és keveredtek velük.A keresztezés által egy speciális típus jött létre, az úgynevezett Alaunt Gentil vagy ahogy Spanyolországban nevezik a típust, Lebrel. ,,A" barátságos Alaunt, nagy vadászati képességgel bír, nagy valószinűséggel, az ír farkasok őse." Kutyafajták elleni küzdelem?????', Dr. Dieter Fleig.William Bowles 1752-ben a spanyol kormány alkalmazásában, a Természettudományi Múzeum: Biskay-i fejezetében ezt írta: "Az erdőben véletlenül találkozhatunk vaddisznóval, a közönséges farkasok ritkák ... Ha valaki láthat, azonnal vadászik és meggyilkolják, ami munkára kiváló a kedvtelésből tartott kutyáknak (perros lebreles), amelyeket Írországból hoztak be. "A spanyol királyi akadémia szótárában, I832-ben, a lebrelet" olyan kutyának nevezi, amelynek teste vékony és sovány, hosszú fejjel és a lábak, és nagy szemekkel, nagyon vékony láb, nagy vad vadászatra használják, mint a szarvas és a vaddisznó stb. "A 18 és 19.századi lebrel leírások egyértelműen hasonlítanak az alaunt Gentil leírásához, mint nehéz agár vagy könnyű masztiff.Írországban két farkas kutya fajta létezett: az agár és a masztiff. Külalakra könnyen meg lehetett különböztetni a két típust egymástól, de a temperamentum és a hajlam nagyszerű hasonlóságot mutatott.Kivételes képességeik, legendás erejük és vadságuk ellenére a gazdájához és annak családjához hűséges és szelid.
"Ezek a kutyák halhatatlanok és természetfelettiek voltak abban, hogy képesek megkülönböztetni az ellenséges és baráti csoportokat, nyomon követni és szétválasztani az előbbieket." - A kutyák története a korai Amerikában, Schwartz,
"A 16. század előtt az európaiak számos nagy kutya fajtát tenyésztett ki, melyek állatokat őriztek, vadásztak, és harcoltak egymás, de ha kellett ember ellen.- A masztiff típusú kutyákat: rövid szőrűek, erősen izmos kutya, amely jól bírta a hosszú meneteléseket, ha kellett nagy melegben is.A farkasoktól és medvéktől védte a nyájat.
- A gyors, sovány agár (lebrel) pedig nagy állatok, például szarvasok és vaddisznók vadászatára és elfogására használták őket.
- Az Alano típust harci kutyaként is használták Ezeket a kutyákat a mágusok ellen használták a Reconquesta idején, a Guancsok ellen a Kanári-szigetek hódítása során, és természetesen az indiánokkal szemben is bevetették őket az Újvilág birtokba vételekor.A korabeli feljegyzések szerint: ,,ezeket a harci kutyákat láncon kellett tartani, hogy kezelhetőek legyenek, de ezek a vad kutyák tudták a különbséget a spanyol és az indián között , és néhányat közülük el lehet küldeni, hogy üldözzen egy adott indiánt. " Spanyol lovagok, a Nap harcosai, Charles Hudson.
A félreértés ellenére az Alaunt Gentil / Lebrel nem volt agár, hanem "agár alkatú, de lényegesebb csontszerkezettel, egy nehezebb, rövidebb pofával és négyzetes állkapocssal". A Hywel Dda walesi törvényei (Hywel the Good, 880-950) egyértelműen különbséget tesznek a mil-gi ("gyors-kutyák") és a gél-gi ("nagy kutyák") között; vadászkutyák és könnyű masztiff típusú tenyésztett állatok nagy mennyiségű állatok leölésére, mint például az ír farkasok, a spanyol lebrelák vagy a francia Alaunt Gentil.
Ők voltak a sztyeppei, íjfeszítő népek megvesztegethetetlen testőrei és vadászai. A masztiffok prototípusa, a tökéletes masztiff.
Fő feladata a nyáj védelmezése, farkasoktól, medvéktől, tolvajoktól. Robusztus megjelenése elriasztotta az idegeneket. A felügyeletére bízott területet elszántan és szívósan őrzte. Magabiztos és megvesztegethetetlen. A családból mindenkit a falka tagjának tekint, gazdát, gyereket, háziállatokat egyaránt, és ennek megfelelő vehemenciával védte is azokat. Szívós, erős, igénytelen, egészséges fajta.Kutyáikat az alánok és más íjfeszítő népek évezredeken keresztül alkalmazták ugyanazon funkciókra, sok - sok generáción keresztül, megszakítás nélkül, kíméletlenül szelektálva.Az évszázadok során, egy nagyon határozott típust létrehozva, homogén, szilárd genetikai állománnyal, amely megbízhatóan örökíti a kívánt tulajdonságokat.
Soha nem volt egy meghatározott fajta, lefektetett standardal, úgy ahogyan a világ ma megkülönbözteti a fajtákat. Az Alaunt egyfajta típusként létezett.
Észak-Oszét-Alánia Köztársaság lakói, az alánok egyik örökösei, a Kaukázus Északi lejtőin élő oszét pásztorok, életmódjukon nem változtattak napjainkra sem.A legtöbb kaukázusi juhászkutyát őshazájában ma is aktív munkakutyaként használják, változatlanul kemény körülmények között. A juhnyájakat tavasszal a sztyeppéken legeltetik, majd az évszaknak megfelelően egyre feljebb haladnak a hegyekben, mindig elhagyva a lelegeltetett területet, majd visszafordulnak, és felülről lefele haladva használják a legelőket. Egy-egy pásztornak 2-3 kaukázusija van, melyek nemcsak a farkasfalkákkal, de a náluk jóval hatalmasabb medvével is felveszik a harcot. A pásztorok gyakran tehénbőrből készült, 6-8 centis, hegyes végű szögekkel kivert, széles nyakörvet vagy védő mellényt adnak kutyáikra, hogy a ragadozók ne vehessenek fogást rajtuk. Még napjainkban is végeznek cirkuszi medvével ösztönpróbát.
Napjaink kaukázusi juhászkutyái az egykori Szovjetunió különböző éghajlatú területein, például Grúziában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Dagesztánban és természetesen a kaukázusokban különösen elterjedtek. Mivel a fajtát egymástól nagy távolságra fekvő területeken tenyésztik, eltérő típusok illetve szőr- és színváltozatok alakultak ki. elsősorban hegyi és sztyeppei típust különböztethetünk meg. A hegyi (grúz) kutyák masszívabbak, erősebb felépítésűek, vastagabb csontozatúak, hosszabb a szőrük. A sztyeppei kutya valamivel könnyebb felépítésű, hosszabb lábú és rövidebb szőrű. A különböző típusok természetesen keverednek egymással, szó sincs elkülönült tenyésztésről.
A nyájőrző kaukázusi pásztor kutyák gazdái számára a legfontosabb szempont a kutyák munkakészsége. Nagyon szigorú szelekción ment át a fajta, és csak a legrátermettebb, a legéletképesebb, a legkeményebb, a betegségekkel szemben a legellenállóbbak maradhattak fenn. A kutyának minden körülmények között tökéletesen meg kellett védeni a pásztort, a nyájat és persze saját magát. Ha bármelyik dolgát nem tudta megoldani tökéletesen, vagy elpusztult, vagy a gazdája likvidálta. Csak a legmegfelelőbb példányok, és azok utódai maradhattak meg a mának.
Az Alaunt mint fogalom már nem használatos ezeknek a nagyon ősi kutyának a leírására. Napjainkban azokat a rövid, vagy közepesen hosszú szőrű kutyákat nevezzük így amelyek a germánok és az alánok kutyái párosításából alakultak ki.Az alánok, úgy ahogy a mai sztyeppei népek is két különböző típusú kutyát használhattak. Egy könnyebb agár típusú vadász-lefogó kutyát, és egy robosztusabb pásztor kutyát. Úgy ahogy a kazahok ma is: a zömök, erős pásztor Tobetet és az agaras Tazyt.Az alánok eredeti pásztor kutyái leginkább a mai közép-ázsiai juhászkutyákra hasonlíthattak.Bizonyos, hogy a hatalmas, hosszú szőrű, nagyon agresszív, oroszlánszerű kutyák, mint a kaukázusi Ovcharka, nem az õsi Alaunt.A Alaunt egy nagy, rövid-közepes hosszú szőrű kutya, főként fehér vagy fehér, vörös, barna, szürke vagy fekete foltokkal a fej és a test körül. Széles, lapos hosszú koponyával , a széles pofa hossza egyenlő a koponya hosszával, mérsékelt stoppal, nagy, de nem alultűzött fülek, amelyeket rövidre vágtak vagy teljesen eltávolítottak.
A Canis Alani, ahogy a rómaiak hívták, nem csak a Kaukázus-hegység környékén vagy a dél-oroszországi sztyeppén harcoltak, gazdáikat Közép-Európába is elkisérték. Pusztító fegyverként szolgáltak a különböző barbár törzsek ellen a legelőterületek hódításai során. Bár nem kifejezetten harcra tennyésztették őket, a kutyák elsődleges feladata a gazda és családjának védelme, a jószág terelése és őrzése. Kegyetlen védők voltak, és vadul támadtak a csatában, futottak a lovak mellett, a gazdájukat követve, egy pillanatra sem tévesztve szem elől.Ezeket a kutyákat kitenyésztő emberek az állattenyésztés mesterei voltak a család együtt vándorolt a jószággal a legelőt követve. A nomadizálás számukra életforma és létkérdés. A nyáj biztonsága mindenek felett, ugyanis ettől függ a család megélhetése. A pásztorok legfőbb támaszai és szövetségesei lovai és kutyái voltak. Együtt ettek és aludtak hűséges társaikkal A kutyák a nap 24 órájában a feladatukat végezték sok sok generáción keresztül, évezredeken át. Csak a legjobb munkakutyának volt létjogosultsága.Ez a tartós állandóság olyan típust hozott létre, amely maga is állandóvá és tartóssá vált, és genetikailag homogénné. A középkorban ezeket a kutyákat keverték bele a germánok láncon tartott őrkutyáikba, bandogjaikba.Ezek lettek a nyugati Alaunt-ok, melyek soha nem voltak elkülönült fajta, csak egy típus, amely ma is létezik, ellentétben azzal a hiedelemmel, hogy a Alaunt évszázadokkal ezelőtt kipusztult. A fajta sohasem tűnhet el, csak átalakult. Ez a típus mindaddig fennmarad, amíg a funkciója megköveteli. Az argentín dog pl. napjaink egyik Alauntja, sőt kijelenthetjük, hogy a DOGO ARGENTINO az a fajta amelyik napjainkban a legjobban magába foglja a nyugati Alaunt típust.
Porubszky Péter
Porubszky Pierrot kennel