Szelindek, alanó, a lefogó kutyák evolúciója

A SZELINDEK, ALANÓ ÉS LEFOGÓ KUTYÁK EVOLÚCIÓJA

A középkori és kora újkori Európában a királyi udvarok nem csupán politikai és katonai központok voltak, hanem kulturális, státusz- és hatalmi szimbólumok is. A vadászat különleges helyet foglalt el ebben a rendszerben: a királyi vadászat nem egyszerű szórakozás volt, hanem a királyi hatalom egyik legfontosabb reprezentációja. Az uralkodók, fejedelmek és nemesi családok presztízsét nagyban növelte, ha kiváló vadászkutyákkal rendelkeztek — különösen azokkal a nagytestű, erős lefogó kutyákkal, amelyeket ma összefoglalóan a szelindekek, alanók és más molosszerek őstípusaiként ismerünk.

A királyi elit és a lefogó kutyák

A királyi vadászatok során alkalmazott nagytestű kutyák — a szelindekek, alanók, "canes fortes" és más helyi típusok — az udvar legértékesebb állatai közé tartoztak. Ez nem csupán funkciójuk miatt volt így, hanem társadalmi jelentőségük miatt is.

Ezeket a kutyákat az európai dinasztiák nagy becsben tartották, és gyakran diplomáciai ajándékként cserélték egymás között. A francia, spanyol, aragóniai, magyar, cseh, lengyel, burgund, angol és német fejedelmi udvarokban egyaránt tartottak ilyen erős vadászkutyákat. A kutyák ajándékozása az uralkodóházak közötti szövetségek, barátságok és rokoni kapcsolatok erősítésének fontos eleme volt.

Az udvarból a főnemességig

A királyi udvarokból ezek a kutyák először az arisztokrata családokhoz kerültek. A nemesek számára a vadászat és az állattartás ugyanolyan státuszszimbólum volt, mint a királyok számára. A grófok, hercegek, bárók és főurak vadászatai szintén hatalmi reprezentációk voltak — a birtok nagyságának, gazdagságának és katonai erejének látványos bemutatói.

A nemesi udvarházakban gyakran királyi vérvonalból származó kutyákat tartottak, amelyek tenyésztését gondosan felügyelték.

A polgárság megerősödésével a nemesi családoktól kerültek ilyen kutyák egyes gazdag polgárok kezébe.

Ezekből a vonalakból alakult ki sok helyi moloszer-típus, például:

• a spanyol Alano Español,

• a francia Alaunt / Alant,

• az angol Mastiff ősei,

• az olasz Mastino Napoletano és más dél-európai típusok,

A nemességtől a polgárságig

A 17–18. századra a vadászat, különösen a nagyvadra való vadászat, továbbra is rangos tevékenység maradt, de az állattartás és a kutya funkciói fokozatosan változtak. A városok megerősödésével a gazdagabb polgárság, kereskedők, hivatásos mészárosok és kézműves céhek tagjai is elkezdtek nagytestű kutyákat tartani.

Itt a kutyák funkciója már részben átalakult:

• őrző-védő feladatokat láttak el,

• a marhakereskedelemben hajtókutyaként szolgáltak,

• szükség esetén harci vagy védelmi célokra is használták őket,

• a mészárosok körében kialakultak a híres "mészáros kutyák" — ezek nagy erős lefogó kutyák voltak, amelyek a marhavágás és állatmozgatás során bizonyítottak.

Ez a "mészáros kutya" réteg volt több modern európai molosszertípus közvetlen őse.

Hogyan változtak át mészáros kutyákká?

A nemesi vadászatok visszaszorulásával a kutyák egyre inkább a polgári, városi használatra kerültek át. A feladatok megváltozásával a tenyésztési szempontok is módosultak:

• a kitartás helyett inkább az erő dominált,

• a vadászképesség helyett az állatvisszatartó (lefogó) ösztön került előtérbe,

• a temperamentumot is ehhez igazították: erős idegrendszer, határozott, de megbízható viselkedés.

Ezek a kutyák hatalmas szerepet játszottak:

• a német, svájci és németalföldi területeken a henteskutyák / mészároskutyák kialakulásában,

• az angol bulldog és korai mastiff típusok fejlődésében,

• az olasz és ibériai régiók moloszeregyedeinek fenntartásában,

• a balkáni és magyar területeken a szelindek típus fennmaradásában.

A modern fajták kialakulása

A 18–19. század fordulóján Európában megjelent a modern kinológia és a fajtastandardok igénye. A korábban funkcionális típusok ekkor váltak elismert fajtákká.

A régi lefogó kutyákból alakultak ki többek között:

• Angol Mastiff

• Bulldog

• Bullmastiff

• Dogue de Bordeaux

• Alano Español (modern rekonstrukció)

• Cane Corso

• Presa Canario

• Dogo Argentino

• valamint számos regionális moloszer fajtacsoport.

Mindegyikben közös, hogy őseik között ott találjuk a középkor és kora újkor nagytestű, erős, lefogó kutyákat — azt a populációt, amely a királyi udvarok kiváltságából fokozatosan a nemességhez, majd a polgársághoz került.

A szelindek helye ebben az evolúcióban

A történeti források alapján a szelindek teljes joggal sorolható ezen ősi lefogó kutyák közé. Bár nem vált hivatalos, standardizált fajtává, a leírások, krónikák, ábrázolások és vadászbeszámolók alapján világos:

• hasonló funkciót töltött be, mint az ibériai alanó,

• külleme és ösztönvilága rokon volt a többi európai nagytestű moloszerrel,

• a Kárpát-medence királyi és nemesi vadászainak egyik legfontosabb segítője volt.

A szelindek tehát szerves része volt annak a közös európai moloszer-hagyománynak, amelyből később az összes modern molosszertípus kinőtt.
A nagy nemzetek mind felélesztették ősi rettenthetetlen kutyáikat.
Mi még adósok vagyunk!