Rólunk
Üdvözlöm a kedves látogatót! Porubszky Péter vagyok! Több mint 25 éve foglalkozom lefogó kutyákkal. 1999 óta tenyésztek argentin dogokat, később alanókat, majd bandogokokat. Mivel több generációs vadász családból származom, ezért kutyáimat elsősorban munkában való alkalmasságuk alapján szelektáltam. A 2010-es évek elején találkoztam a szelindekkel. Azonnal magával ragadt a fajta rekonstruálásának lehetősége. Nagy lelkesedésemben ekkor irtam egy cikket a szelindekről ,, A magyar montéria " cimmel. Az első keresztezést 2014-ben csináltam meg. Egy munka vonalú argentin szukámra egy többszörös Tug of War bajnok pit kant tettem . Mivel ezekben az időkben még volt lehetőségem kutyáimmal vadászni, a célom az volt, hogy létrehozzak egy alacsonyabb testű szuper lefogó vadász kutyát. Mivel itt a mi zárt vadászterületeinken a nagytestű argentin dogoknál gyakori volt a sérülés veszély. Bejött! Szuper fogós, pörgős kutyák születtek. Kis szépség hibával. Nehéz volt őket falkába fogni.Ekkor a gondviselés a segítségemre sietett. Unokatestvérem közbenjárásával alanókat kaptam Ukrajnából. Szuper kutyákat. Majd az a megtiszteltetés ért, hogy megismerhettem a világ két legeredményesebb bandog tenyésztőjét Joba Patrikot és Martin Durajkát a világhírű Andante Bandog és Extasy Bandog kennel tulajdonosait. Sok jó kutyát köszönhetek nekik. Ekkorra már adottak voltak a körülmények , hogy elkezdjek komolyabban koncentrálni a szelindekre.
A szelindek rekonstrukciós programunkban felhasznált argentín dog vonalam felmenői sok generáción keresztül rendszeresen vadásztak.

Szelindek programunk célja
Szelindek Programunk célja egy olyan középsúlyú, atletikus felépítésű őrző-védő kutyafajta kitenyésztése, amely a szelindekek ősi funkcióit magában hordozza.
A Szelindek kutyáink szelektálása során fontos szempont a született bátorság, a terhelhetőség, a magas fájdalomküszöb és testi-lelki egészség.
Szelindek programunk célja egy atlétikus egészséges kutya megteremtése!
A magyar portákat már régóta őrizték szelindek típusú kutyák de a magyar kinológiában sosem létezett egy kiforrott nagytestű őrző-védő kutya fajta. Célunk egy megbízható, a mai magyar családok igényeinek megfelelő őrző-védő kutya kitenyésztése.
Szelindek programunk célja egy atlétikus, egészséges kutya megteremtése!
A tenyésztés során nagy hangsúlyt fektettem mentorom és példaképem Horácio Rivero Nores tanácsaira.
Megtanultam Horáciotól,! hogy a standard rögzítése csak akkor következik, amikor 3–4 generációban már megjelenik a kívánt típus egységesen. Ugyanis a felhasználhatóság alakítja ki a kutya anatómiáját, a funkció hoz igazítjuk a morfológiát, nem pedig egy előre megírt standardhoz ,,gyártunk" le kutyát!

,,Péter, mit mondhatnék neked, amit te ne tudnál! Pontosan úgy csináltad, ahogy én is tenném: a jellemet és a morfológiát keresve!"
,,Úgy látom, hogy már megvan a kívánt temperamentum, MÁR CSAK KEVÉS HIÁNYZIK, HOGY BEFEJEZD!
CSAK AZT KELL HASZNÁLNI, AMIT MÁR ELÉRTÉL, ÉS SZELEKTÁLNI, SZELEKTÁLNI, SZELEKTÁLNI, HOGY MEGTALÁLD A MODELLT ÉS STABILIZÁLD A MORFOLÓGIÁJÁT!",,Nagyon jó munka!"
Horacio Rivero Nores

Tenyész programunk
A szelindek programon belül 5 vonalat inditottam
Mindegyik vonal más jelleg, tulajdonság lefixálásáért felelős. A szigorú szelekció után, ha vonalak egyedei hozzák a kívánt minőséget össze lesznek fésülve egy fő vonalban, amely már a Szelindek vonal lesz. Szükség van öt vonalra, hogy idővel ne szűküljön be a genom, és hogy kevesebb jellegre, tulajdonságra kelljen szelektálni. Így hatékonyabban lehet koncentrálni bizonyos jellegekre, tulajdonságokra.Ha már a Szelindek vonal hozza az elvárásokat és az egyedek örökítik a kívánt jellegeket, az öt vonalat akkor is szükséges megtartani szuverén vonalként. Koncentrálva a kiválasztott jellegre, tulajdonságra, szépen lassan ,,szelindekesítve''. Mert ha az idő során a szelindek vonalban egyes jellegek, tulajdonságok minősége romló tendenciát mutatna, kéznél legyenek olyan már ,,szelindekesített'' egyedek amelyek ezen jellegeket erősen magukban hordozzák.
1. vonal : Az ,,ŐRZŐ''
Felhasznált fajták: Bandog, Dogo Canario, Cane Corso
Cél: őrző-védő tulajdonságok fixálása, bátorság, tömeg, kiegyensúlyozottság, kitartás, erő, elszátság, önállóság, döntés képesség, intelligencia,
2. vonal: A ,,BIKA'' (Bull)
Felhasznált fajták: Munka pitt, Red nose pitt, Bandog, American Bully, Argentín dog
Cél: fogás készség, game tulajdonságok lefixálása
Megjegyzés: -egyik pit sem volt túl agresszív- végül nyúltam a Bullykhoz hogy család centrikus legyen. Az egyedek regisztrálását megkezdtem annak ellenére, hogy a kutyák külső jegyekben még tapasztalható szóródás, de belső tulajdonságuk, munka kedv, terhelhetőség már a kívánt minőséget mutatja.
3. vonal: A ,MAGYAR ALÁN”
Felhasznált fajták: Magyar agár, Magyar vizsla, Alano, Argentín dog, Munka pitt, Bandog
Cèl: a Vadász ösztön megőrzése, fogáskészség, szívósság
4. vonal: A ,,PÁSZTOR''
Felhasznált fajták: Közép-ázsiai juhász, Bandog, Cane CorsoCél: a házi állatokkal szembeni közömbösség
5. vonal: A ,,GENTIL''
Felhasznált fajták: Belga juhász, Dobermann, Munka pitt,
Cél: őrző-védő tulajdonságok, bátorság, kitartás, elszátság, intelligencia,
A FAJTÁK FELELŐSSÉGE
1. Az ,,Őrző” vonal
Bandog: őrző-védő tulajdonságok fixálása, bátorság, tömeg, Dogo Canario: fogás készség, robbanékonyságCane Corso: kiegyensúlyozottság, tömegArgentín dog: kitartás, erő, elszátság, önállóság, döntés képesség, Cél: fekete, vörös, sárga, kék egy színű kutyák, foltok nélkül.
2. A ,,Bika” vonal
Munka pitt: fogás készség, kitartás, game red nose pitt: szín, fogás készség, game, Bandog: ôrző- védő hajlam, tömeg, méret, American Bully: izomzat, tömörség, család centrikusság Argentín dog: kitartás, erő, elszátság, önállóság, döntés képesség, intelligencia,Cél: fekete, vörös, sárga, kék egy színű kutyák, foltok nélkül.
3. A ,,Magyar Alán”vonal
magyar agár:Magyar vizsla:Alano: vadász-fogás készségArgentín dog: kitartás, erő, elszátság, önállóság, döntés képesség, intelligencia,Munka pitt: fogás készség, kitartás, gameBandog: ôrző- védő hajlam, tömeg, méret,Cél: fekete, vörös, sárga, kék tigris csíkos kutyák, foltok nélkül. Fehér jegyek kezdetben megtűrve az argentín dog miatt de törekedni kell a jegyek elhagyására.4. A Pásztor vonalKözép-ázsiai juhász:Bandog: ôrző- védő hajlam, tömeg, méret,Cane Corso : kiegyensúlyozottság, tömeg
5. A ,,GENTIL” vonal
Belga juhász: robbanékonyság, munkakedv, rugalmasság Dobermann: robbanékonyság, munkakedv, intelligencia Munka pitt: fogás készség, kitartás, game
A több generációs keresztezés után azon egyedeket amelyek már rendelkeznek a szelindek típusú kutyák tulajdonságaival és az általunk preferált külemi jegyeket megbízhatóan örökíti már szelindeknek nevezzük. Ezek az egyedek még nem a ,, Magyar Szelindek''!Ezek a kutyák a Porubszky féle szelindek típusú kutyák. Ha úgy tetszik egyfajta Porubszky féle proto szelindek.

Vegyen részt Ön is egy új fajta, a MI FAJTÁNK megteremtésében
Lefogó kutyák tenyésztőjeként több évtizedes tapasztalattal rendelkezek. Számomra a legfontosabb a kutyák egészsége és használhatósága. A programban szigorú szelektálás folyik. Ha egy életen át tartó társat, mindvégig hű szövetségest keres, választjon kennelünkből. Ígérem én mindent megteszek azért, hogy egészséges, nagyon okos, ragaszkodó, család centrikus , gyönyörű kiskutyát biztosítsak az Ön számára!